Tisztelt Képviselő Urak!
Azért fordulunk Önökhöz, mert Önök a 2010-es Országgyűlési Választásokon megnyerték a csongrád megyei 1., 2. és 3. egyéni választó kerületet. Ezért a választási törvény szellemében Önök hivatottak képviselni Szeged és környékének érdekeit az Ország Házában.
Az utóbbi időben mind a Parlamentben, mind pedig az országos sajtóban többször szóba került a részben Szegedre tervezett nagy lézerkutató központ (angol rövidítésével élve) az ELI. Legnagyobb sajnálatunkra arról értesültünk több egymástól független forrásból is, hogy a beruházás tervezése a kormányzati adminisztrációnak „köszönhetően” késik. Ez a késés a beruházás megvalósulását komoly mértékben fenyegeti.
Pedig nemcsak Szeged és környéke, hanem egész Magyarország sokat nyerhet az ELI-n. A teljes költségnek (244 millió euro) mindössze 15%-át (kb. 36,5 millió eurót azaz kb. 10 milliárd Ft-ot) kellene hazai forrásokból fedezni (5 év alatt), a többit az EU strukturális alapja biztosítaná. Utána az ELI-ben részvevő tagállamok által befizetett fenntartási összegek jelentős része Magyarországon kerülne elköltésre. Tehát komoly mennyiségű pénz áramolna az országba, komoly adóbevételhez jutatva a központi költségvetést és munkahelyeket teremtene Szegeden és környékén. Az óvatos becslések is 10-15 éves megtérülést jósolnak, az optimisták már 5 év alatti megtérülésről beszélnek. Ráadásul a magyarországi felépülés nem jelent semmiféle kötelezettséget a működés finanszírozására, amint az több sajtóhírben tévesen megjelent. Ha Magyarország nem akarja, vagy nem tudja finanszírozni a fenntartást, akkor a konzorcium többi tagja fogja megtenni, viszont ekkor a magyar kutatók kiszorulnak a lézer használatából. (Itt jegyeznénk meg, hogy Magyarország – nagyon helyesen – nagyjából 1 milliárd Ft-ot fizet a CERN-nek, hogy magyar kutatók mehessenek ki Svájcba és használhassák a részecskegyorsítót.)
Az ELI megépülésének más, pénzben kevésbé mérhető hozadéka is lenne. Nézzük meg, hogy az elmúlt években mennyi sajtómegjelenést biztosított Svájcnak a CERN és az ott beinduló LHC! Ezután gondoljuk bele, hogy az ELI-ben elért tudományos eredmények hány ember előtt teszik ismerté Magyarországot!
Az ELI-ben nem csak lézerfizikai kísérletek lesznek. Gyakorlatilag a természettudomány minden ága valamilyen szinten meg fog jelenni a kutatóközpontban. A nemzetközi tekintetben is kimagasló, sőt egyedülálló tudományos tevékenység végzése, az egyedülálló kísérleti lehetőségek segítik a legmagasabban képzett, legtehetségesebb kutatók hazánkban maradását.
A természettudományokra is kiemelt figyelmet irányíthat a központ, így közvetlenül befolyásolja a diákok orientálódását. A természettudományok és különösen a fizika nem a közkedvelt tárgyak közé tartozik. Ezért kevés diák választ olyan egyetemi szakot, ahol a fizika ismerete szükséges. Ez vezetett a Magyarországon tapasztalható mérnökhiányhoz. Az ELI ugyan nem oldja meg ezt a problémát, de közvetve segítheti a természettudományokat népszerűsítő projekteket, azzal hogy folyamatos sajtómegjelenést biztosít a legújabb és legmodernebb tudományos gondolatoknak, kísérleteknek.
Ősszel úgy tűnt, hogy ezek az érvek meggyőzték a kormányzatot is. Orbán Viktor szeptember 27-én tett látogatásakor nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a kormány támogatja az ELI megépítését. Nem értjük, hogy azóta mi történt. Miért nem íródtak alá a szükséges szerződések? A hivatalos indoklás szerint a kormány szeretné látni a legapróbb részleteket is, csak közben minden határidőből kifutunk. Egy hétköznapi hasonlattal élve ez olyan, mintha sokáig beszélnénk arról, hogy milyen jó lesz a fagylalt, és mire oda jutnánk, hogy megkóstoljuk, azt látjuk, hogy elolvadt a kezünkben. Szintén értetlenül állunk az előtt, hogy a kormányzati kommunikáció az ELI-t egy helyi jelentőséggel bíró beruházásként értékelik, mintha az csak Szegednek és környékének hozna hasznot. A beruházás nemcsak országos, hanem európai jelentőéggel bír. Egy ilyen projekt sikere, melyre egész Európa, sőt az egész világ figyel, az ország presztízsét növeli. Míg kudarca súlyos bizalomvesztéssel járna, és meggátolná a későbbi hasonló projektekre benyújtott magyar pályázatok sikerét.
Úgy gondoljuk, hogy a projekt sikere minden magyar állampolgár érdeke. Ezért nem szeretnénk, ha a beruházás a magyar belpolitikai harcok martalékává válna. Hisszük, hogy minden vitában az észérveknek kell játszania a döntő szerepet, márpedig itt az (általunk ismert) érvek súlyosak, és egy irányba mutatnak. Úgy gondoljuk, hogy a szakmai érvek meggyőzik a döntéshozókat is, ahogy minket is meggyőztek. Csak nehogy túl késő legyen! Ne nehezítsük tovább az amúgy is időzavarba került projekt helyzetét!
Ezért arra kérjük Önöket, hogy a megfelelő kormányzati tisztségviselők, különös tekintettel Orbán Viktor figyelmét hívják fel a fenti tényekre, és segítsék elő a tervezés megkezdéséhez szükséges szerződések mielőbbi aláírását.
Tisztelettel:
Az LMP helyi csoportja
Utolsó kommentek