Városunk polgármestere nyilvánvalóvá tette: ha az általa előterjesztett városi költségvetési tervezetet a közgyűlési többség jelentős mértékben módosítani akarja, akkor ő visszavonja azt. Ennek következtében pedig – mivel a város költségvetés nélkül marad – hamarosan előrehozott választásokra kerül majd sor. A közgyűlés jobboldali „vezetői” előbb üres fenyegetőzésnek nevezték az elhangzottakat, majd kijelentették, hogy az ő jogi álláspontjuk szerint ilyen esetben csak a polgármestert kell majd újraválasztani, a közgyűlést pedig nem.
Ez a helyzet nem állhatott volna elő, ha az október 27-i közgyűlés FIDESZ-es és MSZP-s képviselői elfogadják az LMP képviselőjének, Szentistványi Istvánnak azt a rendeletmódosítási javaslatát, amely megszüntette volna annak lehetőségét, hogy az egyszer már benyújtott előterjesztéseket az előterjesztő napirend előtt a közgyűlés jóváhagyása nélkül visszavonhassa. Ők azonban nem ezt tették, hanem jelezték: ha az LMP nem vonja vissza előterjesztését, akkor azt egyhangúlag leszavazzák.
Miért is fontos ez a lehetőség a két erős frakciónak a közgyűlésben? Talán pont azért, mert az előterjesztések napirend előtti önkényes visszavonásának a lehetősége teret ad a politikai manipulációra, és növeli annak veszélyét, hogy a valódi döntések a nyilvánosság kizárásával szülessenek meg.
Az átláthatóság feltételeinek megteremtése pedig sajnos Szegeden szemmel láthatóan egyik nagy pártnak sem érdeke. Nem csoda, hogy a helyi Fidesz sem szavazta meg az előterjesztésünket, hiszen azóta már ők is éltek azzal a lehetőséggel, amit benyújtott előterjesztésünkkel szerettünk volna kizárni.
A polgármester legutóbbi bejelentése könnyen lehet, hogy olyan helyzethez vezet, amelyben a két nagy párt végül a színfalak mögött egyezik ki a város költségvetését illetően . Így a témával kapcsolatos valódi érvek, ellenérvek nem a közgyűlésen, a város nyilvánossága előtt kerülnek majd szembe egymással, hanem a háttéralkukban érvek helyett érdekek döntenek.
Sokak véleményéhez hasonlóan szerintünk is üdvözlendő volna, ha együtt tudna működni egymással városunk szocialista polgármestere és a közgyűlés jobboldali többsége, a város érdekeit tartva szem előtt. Egy ilyen együttműködés azonban kizárólag akkor szolgálja ténylegesen Szeged érdekét, ha átlátható folyamattá változik. Ha azonban mind a két oldal tovább folytatja a mostani, marketingre épülő politizálást, sokan élhetnek majd a gyanúperrel, hogy mindez nem a köz javát, hanem valami egészen mást (más érdekeket) szolgál. Az igazi törésvonalak nem feltétlenül ott vannak, ahol el szeretnék azt velünk hitetni – azaz például jobb-bal viszonylatban –, hanem sokkal inkább más vonalak mentén. Például az átláthatóságban érdekeltek, és az átláthatóságban szemmel láthatóan nem érdekelt politikai elit közt.
Utolsó kommentek