Az alábbiakban szeretnénk közérthetően bemutatni és elmondani a véleményünket a 2012. december 21-i szegedi közgyűlés előterjesztéseiről, a következő megjegyzéssekkel:
1. A kiindulópontként használt anyagok – azaz a város honlapján megtalálható előterjesztések – egyáltalán nem törekszenek az egyértelműségre és a teljességre, ezért előfordulhat, hogy valamiben nem látunk tökéletesen tisztán, azaz sajnos kénytelenek vagyunk fenntartani a tévedés jogát. Így az alábbiak egyfajta "olvasatai" az előterjesztéseknek (a mi olvasatunk).
2. Az előterjesztések benyújtásának lehetősége időben többfokozatú. Így például „egyszerű/mezei” képviselőként az előterjesztéseket 18 nappal az éppen aktuális közgyűlés előtt kell benyújtani, míg a Polgármester és a városi közigazgatás által jegyzett előterjesztések 14 nappal a közgyűlés előtt érhetők el a város honlapjáról. Ezután azonban különböző funkciókban (tisztségviselő, bizottság stb.) és módon (sürgősség) lehetőség van akár még az utolsó pillanatban is módosító javaslatokkal élni. Az így érkező módosító indítványokat – esetenként módosító-dömpinget – érdemben e dokumentumban nem igazán tudtuk figyelembe venni.
3. Fontos még kiemelni, hogy 21-én nem csak közgyűlés, hanem délután 2 órától közmeghallgatás is lesz a szegedi városházán, amikor is mindenki megteheti észrevételeit, felteheti kérdéseit a polgármesternek és a képviselőknek!
Az előterjesztéseket bemutató írásunk itt érhető el: link.
Az előterjesztések teljes egészében megtekinthetők a következő linken: https://eservices.szeged.eu/eku/ules.php?id=1731
Utolsó kommentek