Demonstrácót tartott ma az LMP és a Védegylet helyi szervezete a Gutenberg utcában. A demonstráción felszólalt Málovics György az LMP egyéni képviselőjelöltje, és Szentisványi István a Védegylet szegedi csoportjának vezetője.
Szentisványi István ismertette azt a folyamatot, amely a fasor kiirtásához vezetett. 2007-ben bekapcsolódott abba a munkába, amely a fák vizsgálatát végezte. Többek között megállapították, hogy a fák korhadása jóval húsz százalék alatt van, ami nem indokolja a kivágásukat.
A növényegészségügyi szakértői véleményeket az önkormányzat nem vette figyelembe, sőt, az ország távoli részéből, viszonylag ismeretlen szakértőt kértek fel, aki nyilván olyan véleményt adott, amilyet az önkormányzat szeretett volna, és ami a tervezett fejlesztést alátámasztásra szolgált. Bennünket, civileket kizártak a folyamatból, beadványainkat fiókokba zárták, hogy azt senki meg ne ismerhesse. Az önkormányzat azzal is érvelt, hogy a közműcserét zavarják a fák. Nos, szakértőink szerint senkit nem akadályozott volna egyetlen fa sem. Ugyanakkor a lakókat az önkormányzat megosztotta azzal, hogy a Gutenberg utcai fákat elhanyagolták, a területet nem takarították. Persze, hogy az utcából több lakó azt mondta, csak vágják ki ezeket a fákat. Még csak a tavasz elején járunk, de már most látszik, és a bőrünkön érezzük, hogy a fák kivágásával teljesen megváltozik az utca klímája. Az árnyas utcát elsivatagosítják, hogy jól látsszon az Árkád.
A civil tapasztalatok alapján az LMP megfogalmazta javaslatait, melyeket Málovics György ismertett.
A városfejlesztési döntések átláthatóságának, valamint ember- és környezetbarát mivoltának biztosítása érdekében. Azt gondoljuk, hogy a választások előtt, joguk lenne tudni a szegedi embereknek, hogy kinek van a Gutenberg utcai ügyben igaza.
Felszólítjuk a helyi pártokat, különösképpen a beruházásért felelős pártok képviselőit, hogy teremtsenek lehetőséget nyílt, a sajtó által közvetített vitára ezen beruházások kapcsán, és ne csak maguk mondják el egyoldalú műsorban, hogy mi történik. Olyan a jogi szabályozás országos és helyi szinten, hogy a civilszervezeteknek és az embereknek nincs jogszabályilag garantált lehetőségük arra, hogy beleszóljanak a szűkebb, tágabb környezetüket érő döntésekbe. Az emberek mondhassák el gondolataikat, hogy felszámolják-e köztereiket, felszámolják-e a természeti és épített örökséget. Felszólítjuk az önkormányzatot, kezdjék el alkalmazni azon közösségi döntéshozatali módszereket, amelyek a nyugati társadalmakban és már Dél-Amerikában is sok helyen bevezettek. Az állampolgári tanács alkalmas arra, hogy az állampolgárok, a helyi közösségek véleményét közvetítsék. Ezzel a nagy horderejű döntéseknek nem lennének az emberek kiszolgáltatva. Jelen esetben, nem tudom, kinek tetszik, hogy 50 évig olyan fasor biztosan nem lesz a Gutenberg utcában, mint ami most még foltokban látszik.
Sajtómegjelenések:
SzegedMa: Kopaszodik, elsivatagosodik a Gutenberg utca + FOTÓK
delmagyar: Fairtást kér számon a Védegylet Egyesület és az LMP
Utolsó kommentek